Tematikus foglalkozás
Tematikus foglalkozáson a mindennapi testmozgás fontosságáról beszélgettek. Sok tanuló hallotta már, hogy mozgásszegény életmódot élnek az emberek, nekik is mondják a szülök „ne ülj a számítógép és a tv előtt annyit!” Közösen próbálták összeszedni, ha valaki nem mozog, annak milyen következménye lehet, és milyen előnye van annak, ha valaki rendszeresen sportol.
Tantárgyi fejlesztés – matematika
Matematika foglalkozáson a családi költségvetéssel foglalkoztunk, a bevételeket- kiadásokat gyűjtöttük össze. Megbeszéltük, mi az a kiadás, amit csökkenteni lehet. Csoportban dolgoztak a tanulók. Erzsébet utalványt kellett levásárolni különböző üzletekben, ehhez prospektusokat használtak a tanulók.
Tantárgyi fejlesztés – történelem
Történelem foglalkozáson a középkori emberek életmódjáról beszélgettek. Mit ehettek, hogyan tisztálkodhattak, milyen orvosságokat ismerhettek. A tanár úr a járványok kialakulásáról, okáról, a terjedéséről tartott előadást. Nagyon érdekelte a téma a tanulókat, sok kérdésük volt.
Nyelvi foglalkozás – német
Német nyelvi foglalkozáson frontálisan és párban is dolgoztak a tanulók. Rövid párbeszédet is előadtak. A páros munka a tanulók együttműködési, alkalmazkodási készségének és önálló munkavégzésének fejlesztését segítette. A tanulók aktívak voltak, mindannyian igyekeztek a feladatot legjobb tudásuk szerint megoldani.