Heti foglalkozások 23.

Tematikus fogalakozás: A mindennapi mozgás és a rendszeres sport előnyei.

A mozgásszegény életmód következményei. A tanulók aktívak voltak, figyelmesen hallgatták az előadást, majd a feltett kérdésekre válaszoltak. Megértették, hogy miért fontos az, hogy minden nap rendszeresen mozogjanak, hogy miért kell a mindennapos testnevelés.

Magyarország és az UNIÓ

Internet segítségével dolgoztuk fel a témát. Betekintettünk az UNIÓ szervezeti felépítésébe. Csoportokban dolgoztak a gyerekek. Gondolattérképet készítettek, ez igen kedvelt módszer, amit szívesen használok én és a gyerekek is. A ppt. bemutató sem maradt el.

Tantárgyi fejlesztés: Matematika

Családi költségvetés: Milyen bevételei vannak a családoknak? Milyen állandó kiadásokkal kell számolni? Vannak-e olyan kiadások amit lehet csökkenteni, hogyan? Beszéltünk a bevételekről, a kiadásokról, a takarékoskodásról. Csoportokban dolgoztak e gyerekek. Mindannyian kivették részüket a munkából, jól dolgoztak együtt. Egy-egy nagy lapot kaptak, melyen jól elkülönítve felsorolták a bevételeket, kiadásokat. Ennek segítségével mondták el beszámolójukat. A foglalkozás végén a tablót kiraktuk az osztályteremben.

A foglalkozás eredményeként pénzügyi ismeretek szereztek a tanulók,

Nyelvi fejlesztés: német. Umwelt – Wortschatzerweiterung. Gedicht – Der kleine Umweltteufelchen – verarbeiten. A környezet- szókincs bővítése, az olvasmány feldolgozása. Foglalkoztak hangos olvasással, szöveg fordításával, majd játékos feladattal gyakorolták a szavakat. A másik csoport a család témakörrel foglalkozott- Van testvéred? Kérdezték a gyerekek egymástól. A melléknevek használatának gyakorlása is feladat volt.

Kocsord, 2018. október  5.

Pajtásné Hatvany Éva

projektmenedzser, szakmai vezető

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.