Az EFOP-3.1.8-17-2017-00056 „Együtt testvérként a Kocsordi Iskolával” pályázat megvalósítása során játékos foglalkozáson, érzékenyítő tréningen vehettek részt a „B” komponens tanulói.
A játékos feladatokat nagyon élvezték a tanulók, jókedvűek, aktívak voltak. Az előadót ismerték a gyerekek a nyári táborból, ahol szintén kellemes, jó hangulatú foglalkozásokat tartott, érdekes játékokat tanított velük. A csoportmunka alatt a tanulók korosztályának megfelelő játékokkal az együttműködést, az egymás segítését is gyakorolták. A játékok során sokat dicsérte a tanulókat. A feladat elvégzése után közösen kiértékelték, hogy sikerült a feladatokat végrehajtani. A csoportmunka eredménye a közösségen belüli együttműködés gyakorlása, egymás segítése, az egyéni célok mellett a közösségi célok megismerése, szem előtt tartása. A szociális kompetenciák fejlesztéséhez nagyon jó volt ez a foglalkozás, mert a mindennapi helyzetekben is fontos az együttműködés, a közösségi célok szem előtt tartása, az egymástól tanulás.
Jó hangulatú foglalkozás volt, a tanulóink nagyon jól érezték magukat.
Kocsord, 2018.09.19.
Pajtásné Hatvany Éva
projektmenedzser- szakmai vezető