A tanulóknak kerékpártúrát szerveztünk. Az útvonal az iskolától a Sándor tanya irányába, majd a körgátra felhajtva a zsilip érintésével körbe kerékpározunk, vissza az iskolához.
A közel 30 km-es túrát komoly előkészületek előzték meg. Felmértük kinek van kerékpárja, akinek nincs az iskola kerékpárjai közül adtunk. A karbantartókkal megbeszéltük, hogy műszakilag átnézik a kerékpárokat, és beállítják az üléseket a gyermekekhez.
A túra előtti napokon beszélgettünk a kerékpározás szabályairól, a védőfelszerelésekről, hogy vigyázzunk egymásra. Beszélgettünk a túrázás szabályairól. Nem szabad szemetelni, a növényeket letépni, élőlényeket megzavarni.
A védősisakot, a láthatósági mellényt kiosztottuk a tanulóknak. A hátizsákjában mindenki hozott egy kis ennivalót, és innivalót. 12 órakor indult a túra, délután 16:30-ra érkeztünk vissza. Az út során többször tartottunk rövid pihenőt, a zsilipnél hosszabban megpihentünk.
Kellemesen elfáradva érkeztünk haza.
Kocsord, 2018.09.21.