Heti foglalkozások 40.

A tematikus foglalkozáson Romániával foglalkoztak.

A gyerekek körében a legismertebb ország. Többen kirándultak már oda szüleikkel. A pályázat kapcsán a tanulók eljutottak a szomszédos országba. Felelevenítették a közös emlékeket, fényképeket nézegettek. Majd internet segítségével bebarangolták Erdély és Székelyföld csodálatos tájait. A gyerekek személyes élményekről meséltek. Kellemes délutánt töltöttek el.

A másik csoport diákjai a szociális érzékenységről beszélgettek. Tisztázták a szociális érzékenység fogalmát. Hogyan tudnak ők másokon segíteni. Sok példát hoztak: tudják egymást segíteni a tanulásban, kölcsön adják egymásnak a felszerelést. stb.

A tanulók beszámoltak arról, hogy az elmúlt időszakban, milyen önkéntes munkát végeztek. Beszéltek arról, hogy milyen érzés másokon segíteni. Majd közösen játszottak.

A tantárgyi fejlesztő foglalkozás- matematika: Szöveges feladatok megoldásával fogalkozott az egyok csoport. Megbeszélték mi a felesleges adat, mi a szükséges adat. Saját szavaikkal fogalmazták meg a kérdést és igyekeztek pontosan válaszolni a feltett kérdésekre. Minden alkalommal megvizsgálták logikus e az amit kiszámoltak.

A másik csoport a számok hatványozásával foglalkozott, normál alakkal számoltak. Megbeszéltük hol találkozhatunk normál alakkal? Kiszámoltuk, hogy a fény egy év alatt mennyi utat tesz meg.

A német nyelvi fejlesztő foglalkozáson Die Schule – Az iskola  témáját folytatták.

Welche Fächer magst du oder magst du nicht? Warum? Mely tárgyakat szereted vagy nem szereted? Miért? Wer unterrichtet was? Ki mit tanít az iskolában?

A másik csoportban a foglalkozáson megismerkedtek a tanulók a farsangi fánk receptjével, a hozzávalókkal és a készítés lépéseivel. A foglalkozás második részében szétvágott mozaikokból reprodukálták a gyerekek a fánkkészítés folyamatát. Ezt követően beszélgettek a farsanghoz kapcsolódó egyéb hagyományokról, szokásokról.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.