Heti foglalkozások 42.

A tematikus foglalkozáson az uniós országok közül Szlovákiával foglalkoztak. A gyerekek számára szintén a kevésbé ismert országok közé tartozik. Internethasználattal térképezték fel az ország földrajzi fekvését. Megnézték az országban található 9 nemzeti parkot és 14 természetvédelmi területet. Interneten található fotókkal barangoltak be néhány nagyvárost, Pozsonyt, Kassát, Besztercebányát, Nyitrát. Elkészültek a ppt-k.

A tanulók különböző önkéntes munkát végeztek már. Az önkéntes munka végzésekor nagyon sok közvetlen tapasztalatot szereztek.

A foglalkozáson beszámoltak az eddig végzett munkáról és a munkavégzésük során szerzett tapasztalatokról és az átélt élményükről. Ezek az önkéntes munkák nagyban fejlesztették az együttműködő készségüket empátiájukat és felelősségtudatukat.

A tantárgyi fejlesztő foglalkozás- matematika: A foglalkozás célja a tanulók  kézügyességének és térlátásának fejlesztése volt.

A mértani testekről tanultunk már, felelevenítettül a testek tulajdonságait. Ezután megszerkesztették a tanulók nevelői irányítással testek hálóját, majd kivágták és összeragasztották. A precíz pontos mérés fontosságára rájöttek, hiszen nem illeszkedtek az oldalak, ha pontatlanul dolgoztak.

Testmodellek készítése során szerkesztések gyakorlása is megtörtént. A tanulók több testmodellel készítése után már nagyon szép testmodelleket készítettek.

Az elkészített téglatest és kocka felszínét és térfogatát közösen kiszámoltuk .

A német nyelvi fejlesztő foglalkozáson a Die Schulsachen – Iskolai tárgyak témával foglalkoztak. Párbeszédes formában egymásnak kérdéseket tettek fel egymásnak, majd a másik tanuló válaszolt.Was hast du in deiner Schultasche? Mi van a táskádban? Mach eine Liste! Készíts listát! Ich habe in meiner Schultasche einen, eine , ein……zwei Bücher….. usw.

A másik csoportban a beszédkészség fejlesztése volt a foglalkozás célja. Különböző szituációkat játszottak el a tanulók a fokozatosság elvét követve, először kész dialógusokkal, majd megadott elemekből maguk állítottak össze dialógusokat. Ezt követően pedig az egyszerű dialógusok elemeit is ők írták meg önállóan, két-három fős csoportokban, amit társaiknak prezentáltak.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.