A tematikus foglalkozáson az EU-s országok közül Finnországgal foglalkoztak. Az ország földrajzi elhelyezkedése mellett – észak-európai ország – történelméről is ejtettek néhány szót. Az országot „Az ezer tó országaként” is emlegetik. Függetlenségét 1917-es orosz forradalom után kiáltotta ki. A II. világháború után ütközőzónaként létezett a Szovjetunió és a nyugati országok között. Elkészültek a képes bemutatók.
A másik csoportban a 30. foglalkozáson a tanulók arról beszélgettek, hogy érvényesül-e Magyarországon az egyenlő bánásmód a munkaerőpiacon. Vita bontakozott ki a tanulók között. Beszéltek a közmunkáról, miért dolgoznak olyan kevés fizetésért az emberek. Szóba került a külföldi munkavállalás. Beszéltek arról, hogy magasabb iskolai végzettséggel hol lehet elhelyezkedni, mennyit lehet keresni.
tantárgyi fejlesztő foglalkozás- matematika: Statisztika, átlag kiszámítása volt a téma. Az átlagszámítással foglalkozott mindkét csoport. Az év vége közeledtével kiszámolták az egyes tantárgyakból milyen év végi jegyre számíthatnak, hogy ha javítani akarnak milyen jegyet kell szerezzenek. Mindkét csoport a foglalkozás második részében az „okosdoboz” internetes felület felasdatainak megoldásával foglalkozott.
A német nyelvi fejlesztő foglalkozáson az egyik csoportnál Speisen und Getränke – Ételek és italok volt a téma. Prospektusokból dolgoztak, elmondták az ételek nevét németül. Összeállítottak egy napi menüt: reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Kiemelten foglalkoztak a zöldségekkel és gyümölcsökkel.
A másik csoportban a foglalkozáson az íráskészség fejlesztése volt a cél. Hasonlóan az előző heti foglalkozáshoz képeket kaptak a gyerekek, amihez három fős csoportokban készítettek képleírásokat, de ezúttal írásban. Egymás fogalmazásait a tárlatvezetés módszerével ismerték meg. Így minden tanuló szerephez jutott, mert ismertetnie kellett a saját csoportja munkáját a társaival.