Heti foglalkozások 57.

Tematikus foglalkozás: 3. foglalkozás keretében kerékpározást szerveztünk. Az egészséges testmozgásra, a szabadidő helyes eltöltésére neveltem a tanulókat. Közben megismertük a környék nevezetességeit is. Jó időben kerékpároztunk, kellemesen telt a délután.

A „B” komponens tanulóival Németországgal foglalkoztunk. Ezt a foglalkozást versek, mesék olvasásával töltöttük. A foglalkozás alatt néhány tanuló illusztrációt készített a meséhez.

Tantárgyi fejlesztő foglalkozások: matematika. A foglalkozást az informatika teremben tartottuk. Számítógépen kerestünk matematikával foglakozó oldalakat. Az A1-es csoporttal az okosdoboz feladatokat néztük meg, oldották meg a tanulók, az A2-es csoporttal matematika kompetencia feladatokat oldottunk meg. Egyes feladatoknál szükség volt arra, hogy segítsek a feladatok értelmezésében, megoldást közösen megbeszéljük.

A gyerekek nagyon szeretnek számítógéppel dolgozni, hamar elrepült az idő.

A foglalkozás eredménye: IKT eszközök használata tanulási célra

A német nyelvi foglalkozáson páros munkában dolgoztak a tanulók, különböző témákban állítottak össze párbeszédeket. Volt páros akik boltban vásárlásról beszéltek, volt akik tanulásról, voltak akik a sportolásról. Jól sikerült párbeszédeket hallhattunk.

A harmadik foglakozáson az írásbeli szövegalkotást gyakoroltuk. A tanulók a közös szabadidős programhoz állítottak össze és írtak páros munkában meghívó e-mailt egy másik pár számára. Az e-maileket meg is kellett válaszolniuk. A gyakorlat által fejlődött a tanulók írásbeli kifejezőkészsége, rutinja a levélírásban.

2019.szeptember 20.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.