Személyes találkozó 4. – “A” komponens

Romániai kirándulás 2018. november 18-án 6 órakor kezdtük meg két napos kirándulásunkat a testvériskolai pályázatban résztvevő – A és B komponens tanulóival– és 7 kísérő nevelővel. A határ átlépése után először Nagykárolyba a Károlyi kastélyba látogattunk el. Már az épület és a csodálatos park is lenyűgözte a gyerekeket, a belső… Continue reading

Személyes találkozó 2. – “B” komponens

2018.06.17-21. Keszthely A táborba érkező csoportok egymás előtti bemutatkozása moderált beszélgetés és játék során valósult meg. A résztvevő diákok csapatindulóval, énekkel, kis jelenettel, általuk mondott bemutatkozó szöveggel mutatják be magukat és iskolájukat a többi táborozó gyerek előtt. A közösségkovácsolás, az egymás iránti nyitottság a lényege az első közös foglalkozásnak, amit… Continue reading

Személyes találkozó 1. – “B” komponens

2018.05.12-14. Szatmárnémeti Május 12-én nyüzsgő tavaszi hangulatban indultunk útnak a gyerekekkel az idei 3 napos testvériskolai kirándulásra, Szatmárnémeti és környékének, nevezetességeinek felfedezésére. Először a Kossuth kertbe vitt az utunk, ahol a testvériskolánk diákjaival találkoztunk. Felidéztük a magyar történelem legfontosabb eseményeit, melyek az adott helyszínhez köthetők. A szabadban tartottuk meg az… Continue reading

Személyes találkozó 3. – “A” komponens

2018.06.22-23. Keszthely Autóbusszal indultunk Keszthelyre, hogy ott találkozhassunk a testvériskolánk diákjaival és tanáraival. Kis csapatunk izgatottan várta a nagy találkozást és az előttünk álló kalandokat. Első megállónk a 18. századi barokk Festetics-kastély impozáns kertje volt, ahol találkoztunk testvériskolánk tanulóival és kísérőivel. A gyerekeket 2 csoportba osztva, az egyik csoport a… Continue reading

Társadalmi felelősségvállalás 7.

Egészségnap Időpont 2019.05.23. A pályázat keretében társadalmi felelősségvállalás programként egészségnapot szerveztünk iskolánkban. A programról egyeztettünk a kollégákkal. A program keretében közös, zenés reggeli tornát terveztünk, és váltóversenyeket. Az egyeztetés során a testnevelést tanítók vállalták a versenyek lebonyolítását. A programról előzetesen tájékoztattuk a tanulókat. Mindannyian tudták, hogy melegítőben edzőcipőben kell érkezzenek.… Continue reading