2018. október 4-én érdekes előadást hallgathattunk Kiss László előadásában. A gyerekek nagy érdeklődéssel fogadták az érdekes videókkal és kisfilmekkel tarkított előadást.
Kiss László az EMMI jogelődjének szakmai főtanácsosaként a társadalmi, közösségi tevékenységek elismert szakértőjeként, segített talpra állítani a hazai közművelődési hálózatot a hasznos társadalmi munkára és az öntevékeny küldetésekkel teli feladatokra építve. Hiteles előadója a témának.
Előadásában Kiss Lászlónak nagyon jól sikerült a gyerekekhez közelebb vinni ezt a számukra még nem olyan könnyen érthető témát. Több rövid videót mutatott, amellyel a tanulók könnyebben megérthették, milyen fontos és sok embert érintő dologról is szól ez a 45 perc. Nagyon szívesen és lelkesen vettek részt azokban a feladatokban, amelyekbe Kiss László őket is bevonta. Aktívan tették fel kérdéseiket, amikor arra volt szükség, ill. figyelmesen és csendben hallgatták végig az érdekfeszítő és a mostanában nagyon is aktuális témára vonatkozó előadást.
Szívesen vettek részt tanulóink az interaktív módon felépített előadáson.
Kocsord. 2018. október 4.
Pajtásné Hatvany Éva
projektmenedzser- szakmai vezető