Heti foglalkozások 20.

Tematikus foglalkozások: A társadalmi felelősségvállalás fontosságának bemutatása, a másokért érzett szolidaritás jelentőségének példákon történő bemutatása volt a téma.

-„Időt kell szakítanod embertársaidra. Tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is. Valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.”

Irányított meditációval térképeztük fel iskolai és otthoni környezetünket. Megfogalmaztuk azokat a területeket, ahol másokért tehetünk valamit. Osztálytársakkal való kapcsolat, másokért tevés, amiért nem kapsz fizetséget.

Az Európai uniós foglalkozáson az unió zászlaját néztük meg, meghallgattuk a Himnuszát, és leírtuk az EU jelmondatát.

Német nyelvi foglalkozás témája a bemutatkozás volt. A tanulók feladatlap segítségével bemutatták családtagjaikat és beszéltek magukról. Ezt követően páros munkában egyszerű dialógusokat készítettek, amit mindannyian meghallgattunk. A gyakorlatok jól segítették a gördülékeny bemutatkozás elsajátítását, az itt szükséges beszédfordulatok bevésődését.

A másik német csoport a számokkal foglalkozott. Feladatokat oldottak meg, rajzokat készítettek, rövid párbeszédeket találtak ki, amelyekben számok szerepeltek.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás: Matematika a mindennapokban volt a foglalkozás címe. Nincs az életnek olyan része, ahol ne találkoznánk matematikával. A tanulókkal közösen hoztunk példákat, végeztünk számításokat. (Bolt, vásárlás, árleszállítás, áremelés, mérés, szoba festése, csempézése stb …)

A foglalkozás eredménye: Matematika kompetencia fejlesztés, a tanulók felismerték a matematikai kapcsolatokat, a tanult ismereteket alkalmazták azokban a helyzetekben amelyekkel a hétköznapokban találkozhatnak.

Kocsord, 2018.szeptember 14.

Pajtásné Hatvany Éva

projektmenedzser, szakmai vezető

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.