Heti foglalkozások 34.

A tematikus foglalkozáson a „B” komponens diákjaival tovább ismerkedtünk Olaszországgal. Az ország történelmére, művészetére helyeztük a fő hangsúlyt. A Római Birodalom fénykoráról és bukásáról több előző ismerete volt már a gyerekeknek. Az irodalom kapcsán a reneszánsz kort emeltük ki, annak is magyar vonatkozását Janus Pannonius kapcsán.

Az „A” komponens diákjaival tovább folytatták a partneriskola megismerését. Internet segítségével megnéztük, hogy milyen kulturális események, programok vannak az iskolában a tanév során. Facebook segítségével felvettük a kapcsolatot a testvériskola tanulóival és betekintést nyertünk a mindennapjaikba. Összehasonlítottuk a saját iskolánk kulturális programjaival.

A tantárgyi fejlesztő foglalkozás- matematika: Ezen a foglalkozáson is szöveges feladatok megoldásával foglalkoztunk, frontális és önálló munkaformákban. Szöveg értelmezés, matematikai probléma megfogalmazása, megoldási terv készítése, számolás elvégzése volt a feladat. Végeztünk ellenőrzést, javítottuk az esetleges hibákat. A tanulók aktívak voltak, mindannyian bekapcsolódtak a munkába, mindenki kivette a részét a munkából.

A német nyelvi fejlesztő foglalkozáson az újévi köszöntés régi szokását elevenítettük fel. Rövid terjedelmű, 4-6 soros köszöntő mondókákat tanultak meg páros munkában a gyerekek, majd szituációs játék keretében el is mondták azokat.  Majd a környezetünkben előforduló jelekkel, szimbólumokkal és azok jelentésével foglalkoztunk a Szó-kincs-tár című kiadványban lévő feladatsorok segítségével.  A másik németes csoport témája a Haustiere – Házi állatok.

Hast du Tiere zu Hause? Háziállatok. Hast du einen, eine, ein……? Ja, ich habe einen, eine, ein……. Nein, ich habe keinen,  keine, kein……… Welches Tier ist das? Melyik állat ez? Sie produziert viel Milch. usw.

2019. január 11.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.